az én jó öreg púpom

Kezd álomnaplóvá transzformálódni kicsiny blogom, " pedig nem is ez volt a célom" ,ehhh, de most semmi komoly, részletekre nem is emlékszem, csak arra, hogy Ricsi volt benne, aki valami elcseszettül ronda vastagkeretes, női fazonú szemüveget viselt, amiben az a furi, hogy jól állt neki. hihihi
Bár szilárd elhatározásom volt, hogy korán kelek, rohanok haza és anyuval majd megyünk sorbanállni jól az OTP-be, 9.40-kor keltem, azt hiszem, soha nem fogom tudni lerázni azt a gonosz kis szellemet, aki életemből elszívja a jót. Szertnék megváltozni, más ember lenni, másféle életet élni, de a rajtam feszülő láncok túl erősen fognak. És még azt sem tudom, ha véletlenül ki tudnék szabadulni, merre futnék? Mint a madár, aki egész életében egy kalitkában élt, aztán hirtelen kinyílik a kalitkaajtó és ő nem mer kiröppenni. Talán már repülni is elfelejtett.
Mikor kiléptem Gabiéktól, ő rámbaszta az ajtót: hogy magára haragudott, vagy rám, azt majd csak este tudom meg, addig van időm gondolkodni, már ha lenne min.
Kata írt, küldött képeket, a részletek még a héten várhatóak. Vajon lenne bátorságom elmenni innen? Hisz' még egy Pestre felköltözés is szorongással tölt el. Egy valamit tudok csak biztosan, egyre biztosabban:
ennek ÍGY nincs értelme.
És még Narancsot is elfelejtettem venni.