Merengések

Kezdjük talán ott, hogy reggel - szokásomhoz híven elaludtam, ami nem is csoda, ha a tegnap estére gondolok, meg a vérnyúl szemeimre :) Kevéssel múlt hét óra, mire beértem, munkatársaim (és főnököm) arcára a " nem csalódtunk benned, Robi"-kifejezés
ült ki, belevigyorgott a világba, aztán elhussant, minek időzzön ott annyit. Én viszont maradtam és dolgoztam, mert jó is az, na mindegy, közben volt sok időm gondolkodni ( tudod: KONCEPCIÓ!!!), meg visszaemlékezni régvolt dolgokra. Ennek kiváltó oka az a két kép volt, ami az angolhonból kapott levélhez volt csatolva - rég látott emberkéről készült, munkatársak voltunk valamikor '95 körül. Hihetetlen, hogy annak már tíz éve. Rettenetesen túltöltött diós palacsinta jutott eszembe és sok, éjszakákon át tartó beszélgetések mindenféléről - az éjszakai műszakokra még ma is szivesen emlékszem vissza abból az időből. Igaz, amit mondani szoktak: ami volt, az mindig sokkal jobbnak tűnik annál, mint ami van. Mostanában sokszor jutnak eszembe rég látott emberek, régi történések, elszalasztott -és megragadott- lehetőségek...és olyankor elfog valami megmagyarázhatatlan szomorúság. Azt hiszem, öregszem. És mintha némi ész is jönne a dologgal, de ezt majd úgy 5 év múlva tudom biztosan megmondani. De félre a nosztalgiával: szombat este van. nem a jobbik fajtából, jegyzem meg azért csendesen.