vírus

néha nem megy. hiába. néha nem tudok nyugodt és hidegvérű lenni, nem tudok beleszarni, vállatrántani, néha nem tudok csak úgy röhögni magamban az egészen.
néha nem megy. néha, mikor az idegállapotom picit gyengébb...csak egy ici-picit, egy hangyányit gyöszösebb, mikor annyira vagyok stabil és megbízható, mint egy
leming a szakadék szélén, nem megy. és ilyenkor rettegek emberek közé menni, ki, oda, a világba. félve tekintek magamra és várom a pillanatot, hogy mikor robbanok,
mikor lesz elegem a húsos pultnál vidáman cseverésző kisasszonyokból, a szerződéses járat sofőréből, aki majd' 50 méteren át futtatja egy szerencsétlen NŐT, mire
méltóztatik megállni és kinyitni az ajtót, hogy ő is hazajuthasson időben, de nem tudja szó nélkül megállni, hogy le ne bassza, mert a busznak negyedkor indulnia
kell és mi az, hogy nem tud kijönni időben, a cégből, mely közel egy éve ígérgeti, hogy megoldja, hogy gyorsabb legyen a külső kapun az áthaladás és ne kelljen
öt percig három tömött sorban toporogni, míg végre kijutsz, ilyenkor a krematoriumok jutnak eszembe, minden áldott este, nézni, ahogy az orrod előtt megy el a busz,
nem tudok türelmes lenni a busz elejében megálló parasztokkal, akik fel vannak háborodva, ha fellököm őket, mint a SZART, mert nem lehet elférni tőlük, pedig
üres a busz hátulja, csak az első negyed van tele, de az annyira, hogy levegőt sem tudsz venni, MIÉRT ÉRZEM NÉHA ÚGY, HOGY A NAGYRÉSZÜK ÁLLATNAK
IS ROSSZ, miért van hányingerem, miért kell undorodnom, ha közéjük megyek?