lecsó

a takonykór múlóban, vége hát a táppénznek, éjszakai műszak, S.K.-nek is van egy ilyen c. könyve, de erre inkább nem gondolok, mert még beüt egy flasback és nem tenne túl jót hivatali előmenetelemnek, ha torkom szakadtából üvölteném, hogy meg akar enni a CNCgép, miközben észvesztve menekülnék ki a sorról, az üzemből meg a világból.
szombaton megkezdődött az iskola érdemi része, bár lenyűgöző, hogy egyesek még mindig a dolgok bürokratikus részéval vannak elfoglalva, percekig rágódnak olyasmin, amit el lehetne intézni két mondatban, ami azért is elgondolkodtató, mert ezek az emberek logisztikusok akarnak lenni. ööö.
a kommunikáció/marketing/jog tanár egy egész órában diktálta az éves tananyag gerincét, hogy lássuk, mit fogunk venni, ami egy idő után már több, mint gyanús volt, biztos így rostálják a népet, mert vagyunk az osztályban harmincan, sok ez, nagyon sok, majd végzünk és az állásinterjúk előszobájában szervezzük az osztálytalálkozókat, nem is fogunk elférni. mindeközben kint, a lezárt várkörúton, csodaszép őszi idővel megtámogatva lezajlott az első fehérvári lecsóverseny, egészen a lovagétteremtől az albáig voltak a versenyzők, én fázisaiban tudtam csodálni a dolgot, minden órában öt perc, egyre közelebb a célhoz, magam is kóstolót kértem egy alkalmas pillanatban, aztán levontam a tanulságokat, miszerint:
világos (vaj) színű pulcsiban ne álljunk neki lecsót enni, főleg ne állva.
a lecsó melegen és nem FORRÓN jó.
ne hallgassunk bele mások beszlgetésébe lecsófőző versenyen, ha nem akarunk olyasmit hallani, mint pl. fahéjas lecsó.

arra értem haza, hogy szüleim megelégelték patópál-természetemet és enkezükkel kitakarították ludwigot, a pókot. ehhez anyám egy kb .5 mm vastag műanyag(hártya)kesztyűt húzott fel, alatta hasonló vastagságú cérnakesztyű. mármint a csípés ellen, ha nyolclábú barátunknak kedve szottyanna támadni. sírni és nevetni támadt kedvem, egyszerre. aztán inkább nem mondtam semmit, csak megköszöntem nekik.

hát így vagyunk mi errefelé.