balatoninyár

a szocialista rendszer egyik nagy örökségét, a gyárilag épült házakat köszönjük neked, ó, uram, legyen neved áldott mindörökké, ámen.
a konyhapadlóról a cirka 30 éve leragasztott linóleumot felszedni, majd a vele jövö betondarabok után maradó gödröcskéket és tankcsapda méretű gödröket feltölteni, az egészet kábé-vizszintbe hozni arról a 10-15%-os lejtőről, magát a taposót letenni, majd 4 hetet várni az új konyhabútorra, miközben az ó-konyha, mint olyan két egyforma részre osztva most a két szobában van - nos, mindez kissé megviseli az embert. reményeink szerint a dolog most már bármely nap rendeződhet, a negyedik hétben járunk.
szóval nem nagyon volt se agyam, se időm száz százalékosan jelen lenni sehol. itt sem. de most visszajöttem, hozzászoktam, komolyan: az lesz majd a felkavaró, ha pl. ez a szekrény a bal kezemtől 30 centire majd eltűnik innen. megint kereshetek helyet a dolgaimnak lepakolni őket.


balatonibobzni nagyon nagy élmény, van rajta fék is, második körnél kipróbáltam, halálkanyar közepén, persze, hol máshol? többé nem használtam. kár, hogy rövid (800m) a pálya. 5 km-ről álmodom. minimum. majdnem falat is másztam, már az útvonalat is megterveztem, láttam magam, ahogy átvetődöm egyik kapaszkodóról a két méterrel arrébb lévőre, holmi akcióhőshöz hasonlatosan, de akkor jött a felismerés, hogy leizzadni nem kell félnem jó lesz. szóval inkább lecsúsztam egy acéldróton az ezeréves fenyves felett. kaland az élet.

siófokon rengetegen voltak, emberek, szúnyogok vegyesen, elcsíptük a beach house megnyitóbulijának tüzijátékát is, belülről is láttuk a helyet, a balatoni éjszaka ütöerén tartottuk ujjunkat, láttuk az esti meccset, szóval volt minden ... de fürödni, azt nem. -hümm-



én is, én is, naaaaaaa.