talán amiatt, hogy már hónapok óta tudom, idén nem lesz egész hét és így a nagy rákészülés, a nagy kaland érzése, vagy talán a kor miatt, mert kiégett, vén és cinikus lettem, nem tudom, de nem érzem a bizsergést, azt izgalmat.
nincs meg a feeling.most is, a gép előtt, vasárnap délután csak régi idők emlékei sajdítják meg szívem, a jelen, a valóság, hogy nem zúzom végig mind a hét napot, reggelente nem támolygok el álmosan a legközelebbi pulthoz, hogy rekedt hangon egy kávét kérjek, majd irdatlan távolságban lévő zuhanyzók felé vegyem az irányt, mindez nem ébreszt bennem keserűséget. picit irigykedem brainoizra meg echnatra, hogy ők igen, de aztán kinézek az ablakon, vaskos, komorszürke fellegekre tekintek és már nem is annyira rossz.
ettől függetlenül érzem a kort. a derekamban, a comjaimban, a hátamban, de az is lehet, sziget előtt két nappal egyszerűen nem egészséges dolog lepadlózni a fél lakást, majd este a lovak közé dobni a gyeplőt és szipogni reggelig.
...
szombaton, a bejáratnál elkapott minket a klubrádió malamelyik műsorának riportere és a sigetfíling iránt érdeklődött. hogy mi az, illetve mi volt, mert eddig mindenki azt mondta neki, hogy az már nincs. mi is. tanácsoltuk, fiatalabbakat kérdezzen meg, olyanokat, akik nem voltak tanúi a nagy időknek.
aztán mentünk 20 métert és az információnál belebotlottunk.
péntek este utcaszínház volt, ezúton tanácsolom mindenkinek, hogy egyszer életében nézzen meg valami hasonlót, mer' az jó. tavaly is jó volt, mikor egy ember hosszú rúd tetején a tömeg feje fölé üvöltötte bele a kérdést az éjszakába, hogy "how many quetions have a cat?", és most is jó volt, mikor az éjsötét tengeren lámpással megvilágított hajón bolyongó cigányok panaszos jajveszékelése varázsolt el.
hétfő. gathering, amivel évek óta tartoztam magamnak, nagy meglepi volt - fekete csipkékbe öltözött gótmetál harcosokra számítottam, de a szinpadon laza nyári szerelésbe öltözött embereket láttam, ez meglehetősen zavarba ejtett, gathering megvolt, pipa. kis szusszanás, majd irány a domb, ahol ismét szabadtéri varázslat, mind közül a leglátványosabb, negyven méter magasban egy komplett vonósnégyes+egy operaénekesnő, jobbra vagy egy tucat dobos, csupa-csupa mesebeli figura, távolabb pedig a pokol rockzenészei. kakafónia, nyakgörcs, leesett áll. kezd híre menni amúgy a dolognak, a domb oldalára ki lehetne tenni a megtelt táblát, de a sík terepen se jobb a helyzet, jövöre nagyszinpad, nagyszinpad.
kis szusszanás ismét, echnattal lassított felvételként elindulunk placebora, de a wan2 kocsmánál lerogyunk és a best of prodigy-t hallgatva ülünk szakad szigetlakók közt, azon heherészve, hogy néhány méterre tőlünk a placebo zúz, más évekig készül erre, miközben mi itt kávézgatunk és igazából mozdulni sincs kedvünk. na de mégis. a népszabadság-gömbtől nem messze nézzük végig a produkciót és láss csodát: látunk, hallunk, elférünk. a placebóval is tartoztam magamnak már előző szigetlátogatásuk óta magamnak. megvolt, jó volt, pipa.
az orb már csak bónusz volt, mozognom se kellett, mert mások megtették helyettem, én csak álltam a léceken és, mint pompom, himbálóztam fel-le, fe-le :D
ambient, minimálszögeléssel. csillagos ötös.
ez volt számomra idén a sziget. karcsú, rövid, de emlékezetes. picit megint meghaltam, mikor eljöttem, megint egy év várakozás. hiába, szigetnek lennie kell.
viszlát jövöre.
ja, és találkoztunk törcsivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése