(az igazán rémületes a dologban az, hogy gyakorlatilag semmi dolgom-semmi olyasmi, ami lehetetlenné tenné, hogy néhanapján ideüljek és leírjam, mi van.
mégsem teszem. mert megtehetem. ó, egek.)
a kritikus dolog a kenyér. főleg a magamfajta embernek, aki hol elvan két zsömlén fél napig, hol meg kieszi a hűtőt még annyi idő alatt sem. szóval a megvásárolandó kenyér mennyisége igen nehezen lőhető be, sok megszáradt félkilók és extra kenyérbeszerző expedíciók árán. maga a kaja macerás, hogy úgy mondjam, be kell vallanom, igen kényelmes volt enni azt, ami volt, de már nem annyira mókás a dolog, ha nekem magamnak kell kitalálnom, mi a vér is legyen a főtt kaja. így esett meg az, hogy ideköltözésünk óta (úgy jó 1.5 hónap) még nem főztünk. ebben persze nagy szerepet játszik a hétvégenként otthonról jövő ellámány, ami kitart akár keddig, szerdáig is, aztán jöhet valami tortellini-like gyorscucc, esetleg egy pizza és hopp, már hétvége is van.*
félek, így jó darabig nem tanulok még meg főzni.
3-4 négyzetméteres szőnyeghez IS kell porszívó, az nem úgy van, hogy ha elég kicsi, akkor majd lesz valahogy.
ami igazán frusztrál, az az, hogy tavaszig kell várnom, míg végre napfényben is láthatom a lakást, (leszámítva a hétvégéket, de az nem ér, mert alig vagyok olyankor itthon, többnyire hazameyek olyankor (kajáért (is)) . persze ne nyüszögjek, félkilencre járni zsír.
...
ISTEN VELED? KIR...DENSO
mert végül eljött ez a pillanat is, háromésfélév után sikerült kimásznom az annyira gyűlölt olajteknőből, ezúton is hála fat.man kollégának, aki a megfelelő pillanatban átpasszolta munkahelyét, egyik jön, másik megy, öröklődéses alapon hely ez, na. boldogságos pillanatok egész sora most életem (de meg kell jegyeznem, nagyon szar dolog elhagyni a szülői házat, bár ez lehet, hogy csak a magamfajta, 30 körüli, erősen túlérett tagoknak okoz ekkora megrázkódtatást). szóval jelenleg a xerox fákin' big american vállalat munkatársa vagyok. a termelés után, ahol percre...hm... másodpercre be volt osztva az ember ideje, most szinte félelmetesen laza és szabad vagyok. szolgáltatás, na. civil ruha, ebédidő, egész nap zene, fél hatos hazaérkezés, meg a nincs itthon kenyér-életérzés. (hogy érthető legyen nálam nem járt olvasóimnak ez a vissza-visszatérő rémálom a kenyérrel: az ötödiken lakunk. vagy ezt mondtam már?)
(igen, negyedik. +földszint. DE AZ IS EGY EMELET, NEM?)
szeretném hinni, hogy az élet az "egyszer fent, egyszer lent"-elv alapján szerveződik és nem a pozitív és negatív dolgok azonnali kiegyenlítésére törekszik, mert ennyi jó egy kupacban ..... nem folytatom. még benő a lábkörmöm. (amire, tekintve, hogy a használható körömolló otthon maradt, igen jó esélyem kezd lenni).
*őszintén szólva nem tudom, hogy ha ez a nagy kiköltözés mondjuk 5-10 évvel ezelőtt történik meg, nem haltam volna-e éhen nagyon hamar?** (jobb, ha az ember tisztában van önmagával).
**most azt kéne mondanom, hogy persze, hogy nem, azért akkor sem voltam tök hülye, de elgondolkodtató. merthogy még most sem biztos.
mégsem teszem. mert megtehetem. ó, egek.)
a kritikus dolog a kenyér. főleg a magamfajta embernek, aki hol elvan két zsömlén fél napig, hol meg kieszi a hűtőt még annyi idő alatt sem. szóval a megvásárolandó kenyér mennyisége igen nehezen lőhető be, sok megszáradt félkilók és extra kenyérbeszerző expedíciók árán. maga a kaja macerás, hogy úgy mondjam, be kell vallanom, igen kényelmes volt enni azt, ami volt, de már nem annyira mókás a dolog, ha nekem magamnak kell kitalálnom, mi a vér is legyen a főtt kaja. így esett meg az, hogy ideköltözésünk óta (úgy jó 1.5 hónap) még nem főztünk. ebben persze nagy szerepet játszik a hétvégenként otthonról jövő ellámány, ami kitart akár keddig, szerdáig is, aztán jöhet valami tortellini-like gyorscucc, esetleg egy pizza és hopp, már hétvége is van.*
félek, így jó darabig nem tanulok még meg főzni.
3-4 négyzetméteres szőnyeghez IS kell porszívó, az nem úgy van, hogy ha elég kicsi, akkor majd lesz valahogy.
ami igazán frusztrál, az az, hogy tavaszig kell várnom, míg végre napfényben is láthatom a lakást, (leszámítva a hétvégéket, de az nem ér, mert alig vagyok olyankor itthon, többnyire hazameyek olyankor (kajáért (is)) . persze ne nyüszögjek, félkilencre járni zsír.
...
ISTEN VELED? KIR...DENSO
mert végül eljött ez a pillanat is, háromésfélév után sikerült kimásznom az annyira gyűlölt olajteknőből, ezúton is hála fat.man kollégának, aki a megfelelő pillanatban átpasszolta munkahelyét, egyik jön, másik megy, öröklődéses alapon hely ez, na. boldogságos pillanatok egész sora most életem (de meg kell jegyeznem, nagyon szar dolog elhagyni a szülői házat, bár ez lehet, hogy csak a magamfajta, 30 körüli, erősen túlérett tagoknak okoz ekkora megrázkódtatást). szóval jelenleg a xerox fákin' big american vállalat munkatársa vagyok. a termelés után, ahol percre...hm... másodpercre be volt osztva az ember ideje, most szinte félelmetesen laza és szabad vagyok. szolgáltatás, na. civil ruha, ebédidő, egész nap zene, fél hatos hazaérkezés, meg a nincs itthon kenyér-életérzés. (hogy érthető legyen nálam nem járt olvasóimnak ez a vissza-visszatérő rémálom a kenyérrel: az ötödiken lakunk. vagy ezt mondtam már?)
(igen, negyedik. +földszint. DE AZ IS EGY EMELET, NEM?)
szeretném hinni, hogy az élet az "egyszer fent, egyszer lent"-elv alapján szerveződik és nem a pozitív és negatív dolgok azonnali kiegyenlítésére törekszik, mert ennyi jó egy kupacban ..... nem folytatom. még benő a lábkörmöm. (amire, tekintve, hogy a használható körömolló otthon maradt, igen jó esélyem kezd lenni).
*őszintén szólva nem tudom, hogy ha ez a nagy kiköltözés mondjuk 5-10 évvel ezelőtt történik meg, nem haltam volna-e éhen nagyon hamar?** (jobb, ha az ember tisztában van önmagával).
**most azt kéne mondanom, hogy persze, hogy nem, azért akkor sem voltam tök hülye, de elgondolkodtató. merthogy még most sem biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése