mintha hazajárnék, annyit vagyok pesten, haha, szombaton a margit-szigeten volt szerencsém iszogatni a pestiekkel+szabolcs, -antek, hodály-söröző, vagy minek nevezzem, 1967-életérzés, és persze már megint alkoholos gőzfelhő, mert volt jéger, meg metaxa, kisüveges kólába csorgatva, és nagyon örülök, hogy az utóbbit volt erőm kihagyni, most egy évig megint nem iszom, max. a szigeten. a másikon. és mindez alig egy héttel aba után, ahol is sikerült igen csúnyán, fejlógatósan elrendeznem magam, pont quimbyre dőltem ki, de most csak ici-picit elbóbiskoltam, meg hát a kor. hol vannak már ifjú titán éveim, mikor hajnalig friss voltam és üde? sosevolt. tudom, hiszen hat éve hasonlóképp el tudtam aludni bárhol, bármikor, akár mindenféle izékkel megpörgetve is. menthetetlenül álomszuszék vagyok.
na de az éjszaka, az a pesti éjszaka! az a tömeg, ami hömpölyög befelé órákon át... az én vidéki szívemnek, óh, ahhh,
de persze tudom én, mi van, csak most épp ellenkező előjellel szemléltem az egészet, a tömeg arctalanságát és nem tetszett. ez számomra felér egy arculcsapással, már az érzéseimben sem bízhatok, úgy tűnik, nekem ez eddig tetszett... baj van velem, érzem. mindegy.
kedden ismét utazás, ismét bp., magvas gondolatok. pl. hogy egyetlen dolog van életünkben, amin nem tudunk változtatni és ez a rokonság. az olyan, amilyen. minden más: a gondolataink, a jellemünk, de még bizonyos fokig a testünk is alakítható. és akkor miért kéne nekem szeretnem a helyet, ahol élek? szorít ez a város, mint az egy számmal kisebb cipő. de ezt hiába is próbálnám elmagyarázni pl. a keresztapámnak, akitől csak értetlen fejcsóválásra futja, mikor oda fut ki a beszélgetésünk, hogy épp az lenne a lényeg, hogy ahogy és ami jön, az lesz, úgy a jó.
a grey's klinika évadzárója meg odatett az én kis lelkemnek, csúnyán, még jó, hogy tudom: a TV hazudik.
és gyakran az emberek is.
na de az éjszaka, az a pesti éjszaka! az a tömeg, ami hömpölyög befelé órákon át... az én vidéki szívemnek, óh, ahhh,
de persze tudom én, mi van, csak most épp ellenkező előjellel szemléltem az egészet, a tömeg arctalanságát és nem tetszett. ez számomra felér egy arculcsapással, már az érzéseimben sem bízhatok, úgy tűnik, nekem ez eddig tetszett... baj van velem, érzem. mindegy.
kedden ismét utazás, ismét bp., magvas gondolatok. pl. hogy egyetlen dolog van életünkben, amin nem tudunk változtatni és ez a rokonság. az olyan, amilyen. minden más: a gondolataink, a jellemünk, de még bizonyos fokig a testünk is alakítható. és akkor miért kéne nekem szeretnem a helyet, ahol élek? szorít ez a város, mint az egy számmal kisebb cipő. de ezt hiába is próbálnám elmagyarázni pl. a keresztapámnak, akitől csak értetlen fejcsóválásra futja, mikor oda fut ki a beszélgetésünk, hogy épp az lenne a lényeg, hogy ahogy és ami jön, az lesz, úgy a jó.
a grey's klinika évadzárója meg odatett az én kis lelkemnek, csúnyán, még jó, hogy tudom: a TV hazudik.
és gyakran az emberek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése