túl öreg vagyok. ezt üvöltötte a bal sarkam, a derekam, a elcseszett merengő hangulatom, ez érződött a nyugdíjaskodásban, a fáradékonyságban... ott volt mindenhol. de legfőképp annak a három tininek a létében, akikkel utolsó este beszélgettünk a nagyszínpaddól balra lévő vécésornál.
(ó, az a szöszi... )
ketten voltak, 16 évesek és épp fára akartak mászni, én meg már láttam, ahogy (mint késöbb kiderült) élete első szigetes éjszakáján összehoz magának egy nyílt törést. gondoltam, szólok. aztán megjelent a mi ifjú titánunk is, a lányok haverja, lepedofilezett minket, majd felmászott a fára.
de ez, természetesen, hülyeség.
nincs olyan, hogy túl öreg. láttam minimum ötven éves recsegő hangú germán pasast, aki elsőre, de másodszorra, s harmadszorra is totál alkesznek tűnt, és nem csak a megjelenése miatt.. talán az is. de valahol az ötödik nap környékén egy könyvvel a kezében pillantottam meg. és azt hiszem, tökéletes mindegy, miféle könyv volt, sosem tudom már meg, de valahogy nekem ezt jó volt látni.
mégsem tudtam úgy megélni ezt az egy hetet, ahogy szerettem volna. oké, négy évig a gabival jártam ki és hirtelen ismét félbemaradva, amúgy is kevesen (egészen konkrétan antek, a kintlakó, és brainoiz, a kijáró (és még néhányan néhány alkalommal)), szóval nem az ideális körülmények a felszabadult, önfeledt pezsgéshez.
nem egy party-sziget volt ez nekem, na. (a nagy drogsátorban egészen konkrétan kb 5 percet voltam). ja, és egy morzsa fehéret sem láttam, de erről még korai beszélnem, bár jobban örülök, mint amennyire kimutatom...
dehaviszont máshonnan nézem, igencsak ott volt ez a nyolc nap.
kezdésnek, nulladik nap, mikor is úgy sétáltunk be, ahogy még sosem, semmi tülekedés, meg napon szikkadás, csak jegy, oszt séta, hallhattam élőben azt a két lgt számot, amit szeretek tőlük, és ez már megérte, meg a képzelt riportból is egyet, de az más. ja, és 13.45ig és 16.30tól állandó árnyékunk volt, ami azért elmond valamit, hm? toitoi 30 méterre. világzenétől egy köpésre. (ahol egyszer voltam, kb 10 percet. ááááááá). mennyország.
elaludni ezen az éjszakán elég komoly kihívás volt a németek miatt, akik (talán) a világzene környékén lehettek úgy 30-an, és mind egyszerre voltak részegek és együtt üvöltötték teljes hangerőn a seven nation army c. white stripes számot. illetve a dallamát. aztán valamikor kettő körül, az infarktusok órájához közelítve egy gitárerősítő hangjára ébredtem, fejemtől kb 5 méterre. kipiilantva sátramból a szomszéd németek furgonjának tetején egy hosszú, szőke hajú gitárhírót pillantottam meg, átszellemült arccal városuk címerét ábrázoló zászlónak fordulva, ami egy szép magas állványról lógott és kékkel volt megvilágítva, és szólózott a drága, mint aki élete szólóját kell, hogy játsza. sajnos nem ismételte meg, így ez a kép csak az én retinámba égett be mindörökre, sajnálhatjátok.
első napon láttam a nitzer ebb-et, ami eléggé hakni volt, persze én elhiszem, ha nem, de .... khm... esetleg hanyagolni kéne az industrialt a nagyszínpadon. világzenén láttam egy fantasztikus japán dobshow-t, ahol a mozdulatok legalább akkora szerepet kaptak, mint maga a zene, isten óvjon a japán boszorkányoktól. a quimby hozta a jót, s mivel egyéb sürgős dolgom nem akadt, maradtam manu chaon, belenézni, úgymond. ebből lett aztán az idei év tophármam egyike. még a két röpke áramszünet ellenére is. wow volt, komolyan. valami leülős, langyos izére számítani, majd egy lendületes, vidám, igazi buliba csöppenni, igennn. kár, hogy az u.n.k.l.e. ez ellenpontozta, elég jól. magával a zenével nem volt baj, csak az egésznek dj.winamp-shufflere emlékeztetett, mert ugye a vendégénekesek hangja szalagról ment, a gitárosok meg engem nem győztek meg. gáz, de a felénél otthagytam, pedig tényleg vártam nagyon.
a második napon kezdődött a móka. chemical hozta a papírformát, nagy bulit csaptak, a két ember gyakorlatilag annyira a háttérbe volt vonulva a vetítés javára, hogy ha még egy kicsit jobban elrejtik őket, akár otthon is maradhatok hangos zenére winamp vizuálokat nézegetni. hugi is erre a napra időzített, amiért kár, mert először esett, majd nem volt semmi értelmes program, álmosodtunk, hamar hazament, mi is. jóéjt.
harmadik napon láttam egy kis pinket, egy kis skinny puppyt, reznort nem, madness-t sem, ezt egy kicsit sajnálom, és megint japán doboscsajokat, de ezek mások voltak, más zenével és más mozdulatokkal, mindazonáltal ütős volt ez is, hihihi. aztán belebotlottunk az idei év nagy utcaszínház-szenzációjba, akik tavaly a repülő hegedűket csinálták, idén pedig a rest királyokat, és bár jól nézett ki, túl jól, engem nem hatott meg. hiába a sokkal nagyobb emelőgépezet, meg minden egyéb...rossz irányba mentek el. ehhhh. aztán a várt dárenbéz helyett beszorultam szabolccsal a mokka cukkába, ott álltam egy pocsolya kellős közepén majd' két órát, aztán végre elállt az eső, fáradtan, csalódottan mentünk ki az árpád hídhoz, alunni.
szombaton az időjárással párhuzamosan elhúzott a kedvem is, egy darabig nem is láttam, viszont jöttek azok is, akik évek óta nem, s nem is tudom, miért láttam őket alig. tán az imént említett okok miatt, azt hiszem. nin felemás érzéseket ébresztett bennem, hiszen egy dupla álom teljesült: nin élőben, és nin a szigeten. (ez amúgy is a beteljesült álmok szigete volt, hiszen végre-valahára megvolt a luminárium is, jah! ). viszont nem tetszett a hangzás, nem tetszett, hogy 1-2 helyen nagyon szétesőnek tűnt a dolog, s hogy direkt-e, vagy ez már annyira vérprofi, hogy ez is bele van tervezve, nem érdekel. szerencsére a második fele jobb lett, a látvány meg, öhh. na, azért minden meg van bocsátva.
a hooverphonicos csajszinak nem csak a hangja szép, de ő maga is, sajna csak a második felét láttam, de akinek van lehetősége bárhol, az nézze, mer' jó.
ezen az estén történt még, kedves naplóm, hogy egy bondage feliratú pólóban tévedtem be a magic mirrorba, ahol persze azonnal belebotlottam brainoiz kollégába, és erről ne beszéljünk többet, talán...
a vasárnap hangulatom mélypontja volt, fabien kachev tudott csak mosolyt csalni az arcomra, de az meg már nem mosoly, hanem kőkemény röhögés volt, komikus az ember, grimaszol és elmutogat, de iszonyat jól. persze ilyenkor nincs nálad a fényképezőgép, mer' minek, nem? faithless. hát na..... hagyjuk. viszont volt kaszinó -rulett meg valami póker. a szigeten. vágod.
hétfőn úgy nézett ki, hazamegyek...persze nem, de eléggé kétségbeejtő volt, hogy nem volt egész konkrétan egy fillérem sem 1700-ra, nem jött meg a pénteken(!) átutalt fizetésem, szevasz otp, ja és ha már itt tartunk, szevasz pannon, anyátokat. szerencsére a másik kártyám adott még 5k-t, magam sem értem, miért, én a helyében nem tettem volna, azzal kihúztam másnapig. végre láttam a tankcsapdát élőben, ez is évek óta kerülgetett dolog volt, és volt ugye a tool, a hét leg-koncertje, mind látványban, mind zenében és tudásban, és profizmusban, blablabla. jújdenagyonottvolt.
és eljött az utolsó nap, megjött a fizum, füldugóval hallgattam az eodt-t, közben koktélt ittam és hülye tinicsajokat néztem, akik frizbivel dobálták fejbe a fesztiválozókat. estére engem is elkapott az utolsóéjszaka-hangulat, de killers után(vártam nagyon, de annyira nem volt jó, csak olyan átlag-jó) leszámoltam vele hamar, a szemem mögé álnokul bekúszó fejfájás ebben nagy segítségemre volt.
és vége. annyira gyorsan eltelt ez a nyolc nap, hogy szinte időnk se volt felocsúdni, és hopp, már jövünk is haza, déli, állomás, 39-es, itthon. (persze ez is érdekes, hiszen második napja szerkesztgetem ezt a bejegyzést és még mindig jutnak eszembe dolgok, részletek (törköly 300, csokival töltött tészta, deja-vu az információnál, anita és francia falat, stb, stb, túl sok, túl sok élmény) pedig tényleg nem volt egy pörgős hét.)
ismét nem másztam meg a kalandvárat, nem ugrottam bunjee-t, a kívántnál sokkal kevesebbet beszélgettem és pörögtem azokkal, akikkel szerettem volna már egy éve (bocs, emberek, innen is, nem csak rajtam múlott ez most, de nem hárítom). de mi maradna akkor jövőre? nem lehet mindent egyszerre.
tanulság? .... nincs. minek?
sziget van. és jövőre is ott leszek.
képek
(ó, az a szöszi... )
ketten voltak, 16 évesek és épp fára akartak mászni, én meg már láttam, ahogy (mint késöbb kiderült) élete első szigetes éjszakáján összehoz magának egy nyílt törést. gondoltam, szólok. aztán megjelent a mi ifjú titánunk is, a lányok haverja, lepedofilezett minket, majd felmászott a fára.
de ez, természetesen, hülyeség.
nincs olyan, hogy túl öreg. láttam minimum ötven éves recsegő hangú germán pasast, aki elsőre, de másodszorra, s harmadszorra is totál alkesznek tűnt, és nem csak a megjelenése miatt.. talán az is. de valahol az ötödik nap környékén egy könyvvel a kezében pillantottam meg. és azt hiszem, tökéletes mindegy, miféle könyv volt, sosem tudom már meg, de valahogy nekem ezt jó volt látni.
mégsem tudtam úgy megélni ezt az egy hetet, ahogy szerettem volna. oké, négy évig a gabival jártam ki és hirtelen ismét félbemaradva, amúgy is kevesen (egészen konkrétan antek, a kintlakó, és brainoiz, a kijáró (és még néhányan néhány alkalommal)), szóval nem az ideális körülmények a felszabadult, önfeledt pezsgéshez.
nem egy party-sziget volt ez nekem, na. (a nagy drogsátorban egészen konkrétan kb 5 percet voltam). ja, és egy morzsa fehéret sem láttam, de erről még korai beszélnem, bár jobban örülök, mint amennyire kimutatom...
dehaviszont máshonnan nézem, igencsak ott volt ez a nyolc nap.
kezdésnek, nulladik nap, mikor is úgy sétáltunk be, ahogy még sosem, semmi tülekedés, meg napon szikkadás, csak jegy, oszt séta, hallhattam élőben azt a két lgt számot, amit szeretek tőlük, és ez már megérte, meg a képzelt riportból is egyet, de az más. ja, és 13.45ig és 16.30tól állandó árnyékunk volt, ami azért elmond valamit, hm? toitoi 30 méterre. világzenétől egy köpésre. (ahol egyszer voltam, kb 10 percet. ááááááá). mennyország.
elaludni ezen az éjszakán elég komoly kihívás volt a németek miatt, akik (talán) a világzene környékén lehettek úgy 30-an, és mind egyszerre voltak részegek és együtt üvöltötték teljes hangerőn a seven nation army c. white stripes számot. illetve a dallamát. aztán valamikor kettő körül, az infarktusok órájához közelítve egy gitárerősítő hangjára ébredtem, fejemtől kb 5 méterre. kipiilantva sátramból a szomszéd németek furgonjának tetején egy hosszú, szőke hajú gitárhírót pillantottam meg, átszellemült arccal városuk címerét ábrázoló zászlónak fordulva, ami egy szép magas állványról lógott és kékkel volt megvilágítva, és szólózott a drága, mint aki élete szólóját kell, hogy játsza. sajnos nem ismételte meg, így ez a kép csak az én retinámba égett be mindörökre, sajnálhatjátok.
első napon láttam a nitzer ebb-et, ami eléggé hakni volt, persze én elhiszem, ha nem, de .... khm... esetleg hanyagolni kéne az industrialt a nagyszínpadon. világzenén láttam egy fantasztikus japán dobshow-t, ahol a mozdulatok legalább akkora szerepet kaptak, mint maga a zene, isten óvjon a japán boszorkányoktól. a quimby hozta a jót, s mivel egyéb sürgős dolgom nem akadt, maradtam manu chaon, belenézni, úgymond. ebből lett aztán az idei év tophármam egyike. még a két röpke áramszünet ellenére is. wow volt, komolyan. valami leülős, langyos izére számítani, majd egy lendületes, vidám, igazi buliba csöppenni, igennn. kár, hogy az u.n.k.l.e. ez ellenpontozta, elég jól. magával a zenével nem volt baj, csak az egésznek dj.winamp-shufflere emlékeztetett, mert ugye a vendégénekesek hangja szalagról ment, a gitárosok meg engem nem győztek meg. gáz, de a felénél otthagytam, pedig tényleg vártam nagyon.
a második napon kezdődött a móka. chemical hozta a papírformát, nagy bulit csaptak, a két ember gyakorlatilag annyira a háttérbe volt vonulva a vetítés javára, hogy ha még egy kicsit jobban elrejtik őket, akár otthon is maradhatok hangos zenére winamp vizuálokat nézegetni. hugi is erre a napra időzített, amiért kár, mert először esett, majd nem volt semmi értelmes program, álmosodtunk, hamar hazament, mi is. jóéjt.
harmadik napon láttam egy kis pinket, egy kis skinny puppyt, reznort nem, madness-t sem, ezt egy kicsit sajnálom, és megint japán doboscsajokat, de ezek mások voltak, más zenével és más mozdulatokkal, mindazonáltal ütős volt ez is, hihihi. aztán belebotlottunk az idei év nagy utcaszínház-szenzációjba, akik tavaly a repülő hegedűket csinálták, idén pedig a rest királyokat, és bár jól nézett ki, túl jól, engem nem hatott meg. hiába a sokkal nagyobb emelőgépezet, meg minden egyéb...rossz irányba mentek el. ehhhh. aztán a várt dárenbéz helyett beszorultam szabolccsal a mokka cukkába, ott álltam egy pocsolya kellős közepén majd' két órát, aztán végre elállt az eső, fáradtan, csalódottan mentünk ki az árpád hídhoz, alunni.
szombaton az időjárással párhuzamosan elhúzott a kedvem is, egy darabig nem is láttam, viszont jöttek azok is, akik évek óta nem, s nem is tudom, miért láttam őket alig. tán az imént említett okok miatt, azt hiszem. nin felemás érzéseket ébresztett bennem, hiszen egy dupla álom teljesült: nin élőben, és nin a szigeten. (ez amúgy is a beteljesült álmok szigete volt, hiszen végre-valahára megvolt a luminárium is, jah! ). viszont nem tetszett a hangzás, nem tetszett, hogy 1-2 helyen nagyon szétesőnek tűnt a dolog, s hogy direkt-e, vagy ez már annyira vérprofi, hogy ez is bele van tervezve, nem érdekel. szerencsére a második fele jobb lett, a látvány meg, öhh. na, azért minden meg van bocsátva.
a hooverphonicos csajszinak nem csak a hangja szép, de ő maga is, sajna csak a második felét láttam, de akinek van lehetősége bárhol, az nézze, mer' jó.
ezen az estén történt még, kedves naplóm, hogy egy bondage feliratú pólóban tévedtem be a magic mirrorba, ahol persze azonnal belebotlottam brainoiz kollégába, és erről ne beszéljünk többet, talán...
a vasárnap hangulatom mélypontja volt, fabien kachev tudott csak mosolyt csalni az arcomra, de az meg már nem mosoly, hanem kőkemény röhögés volt, komikus az ember, grimaszol és elmutogat, de iszonyat jól. persze ilyenkor nincs nálad a fényképezőgép, mer' minek, nem? faithless. hát na..... hagyjuk. viszont volt kaszinó -rulett meg valami póker. a szigeten. vágod.
hétfőn úgy nézett ki, hazamegyek...persze nem, de eléggé kétségbeejtő volt, hogy nem volt egész konkrétan egy fillérem sem 1700-ra, nem jött meg a pénteken(!) átutalt fizetésem, szevasz otp, ja és ha már itt tartunk, szevasz pannon, anyátokat. szerencsére a másik kártyám adott még 5k-t, magam sem értem, miért, én a helyében nem tettem volna, azzal kihúztam másnapig. végre láttam a tankcsapdát élőben, ez is évek óta kerülgetett dolog volt, és volt ugye a tool, a hét leg-koncertje, mind látványban, mind zenében és tudásban, és profizmusban, blablabla. jújdenagyonottvolt.
és eljött az utolsó nap, megjött a fizum, füldugóval hallgattam az eodt-t, közben koktélt ittam és hülye tinicsajokat néztem, akik frizbivel dobálták fejbe a fesztiválozókat. estére engem is elkapott az utolsóéjszaka-hangulat, de killers után(vártam nagyon, de annyira nem volt jó, csak olyan átlag-jó) leszámoltam vele hamar, a szemem mögé álnokul bekúszó fejfájás ebben nagy segítségemre volt.
és vége. annyira gyorsan eltelt ez a nyolc nap, hogy szinte időnk se volt felocsúdni, és hopp, már jövünk is haza, déli, állomás, 39-es, itthon. (persze ez is érdekes, hiszen második napja szerkesztgetem ezt a bejegyzést és még mindig jutnak eszembe dolgok, részletek (törköly 300, csokival töltött tészta, deja-vu az információnál, anita és francia falat, stb, stb, túl sok, túl sok élmény) pedig tényleg nem volt egy pörgős hét.)
ismét nem másztam meg a kalandvárat, nem ugrottam bunjee-t, a kívántnál sokkal kevesebbet beszélgettem és pörögtem azokkal, akikkel szerettem volna már egy éve (bocs, emberek, innen is, nem csak rajtam múlott ez most, de nem hárítom). de mi maradna akkor jövőre? nem lehet mindent egyszerre.
tanulság? .... nincs. minek?
sziget van. és jövőre is ott leszek.
képek
3 megjegyzés:
Ez nagyon rendben volt.
sziget?
ja, nem. köszönöm :)
Megjegyzés küldése