szóval sírtam, vinnyogtam, hogy nem jön.
aztán megjött.
megijedtem, hagytam a fenébe.
nem hiszem el.
(az történt, hogy elkezdtek bizseregni az ujjaim, alkothatnékom támadt, de a jóféle, eredetinek vélt ötletek ilyenkor messziről elkerülik az embert, átintegetnek az utca túloldaláról, hogy szevasz, paraszt, vagy észre sem vesznek, aztán hirtelen zutty, ott van a fejedben, majd szétfeszíti, mocorog, nyomja a szürkeállományodat, és érzed, hogy ez az, a real thing,
ahol én dolgozom, az egy bazi nagy gyártócsarnok volt, sok évtizeden keresztül, emberek jártak oda dolgozni és néha, bizony, meg is haltak. (baleset, tudod.)
most raktár. éjszakai műszak. sehol senki. csak én. és a kurva ötleteim.
elmész te a picsába, r.
péntek, november 16, 2007
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
most már tényleg nem visszakozhatsz. megírni!
egyébként ez teljesen stephenkingi szituáció (gyártócsarnok, éjjel, te -- mármint nem IRL, de novellában az lehet).
ezt most komolyan mondtam: tényleg beparáztam. itthon még csak-csak elkap a kísértés, hogy kéne kezdeni valamit az ötlettel, de aztán nekem oda még be kell mennem dolgozni...és 2 hét múlva ismét éjszakás leszek. addigra már ki tudja, hol tartana a sztori, és kikkel népesíteném be a helyet.
kellett nekem annyi horrorort néznem :S
Megjegyzés küldése