égés

kb. ket hete kiégett a szomszéd utcában a mosoda, meg a fölötte és az az melletti lakás, sajnos én már csak a nagy füstre értem oda, a lángokról lemaradtam. persze pont azután hívott fel az utcában lakó munkatársam, miután a szokásosnál is csúnyábban behasítottam, szóval magammal beszélgetve, viccelődve és jókat rötyögve a saját hülyeségeimen kapkodtam magamra ruhát és siettem oda, fényképezőgéppel a zsebemben, ami meg azért volt para, mert tamás ex-szobatárstól karácsony előtt húzták le a gépét, meg még verekedés is volt, szóval tök hiába osztottam neki az észt anno, hogy én bizony stöétben csak a bekamerázott utcákon mászkálok, azért ez mégsem a rádió, vagy a sarló utca... ezek tényleg élesbe' nyomják, késsel a pulcsijuk alatt, volt is róla dokufilm a bbc-n, szóval súlya van a dolognak, némelyiknek az apja lehetnék majdnem.. de nézd már, hogyan beszélek. meg el is tértem a tárgytól, szóval néztem, ahogy flexszel nyitják fel a rolót a tűzoltók, emberek bámészkodtak, kint álltak házajtókban, osz néztek, én meg megint túristának éreztem magam, ahogy kattintgattam. aztán kiszúrtam a piros köntösös srácot, aki az egyik lakásajtóban ült és egy hatalmas és gyönyörű zsemleszínű nyáú volt nála, akinek időnként kurvára elege lett az ottlevésből és mászni kezdett, vállra, hátra, fejre... megkérdeztem, hogy bánná-e, ha lefényképezném, udvariasan, mosolyogva is (ebben nem vagyok a mai napig biztos, de kellett, hogy valami mosolyszerűség legyen rajtam, mert hát, ugye...). mondta, hogy bánná. bakker. azért messziről sikerült lekapnom, mintha a tüzet fényképezném, de a nyáú nem lett meg :(
aztán megtalált dino munkatárs, aki felhívott, és jól megbeszéltük a helyzetet, ő mutatta, hogy ott vannak a mosoda fölötti lakók, ni... és réámutatott a piros köntösös alakra...
áhhhh....