amiből a szombatot akár ki is hagyhattam volna, egyetlen pozitívuma az volt a napnak, hogy a talpam ráérzett a ritmusra és másnap már bírta a strapát, aznap viszont estefelé már örültem minden kis göröngynek, amin tudtam egy kicsit cipőn kereszül masszírozni. a placebo szar volt és ott már a fejem is kezdett hasogatni, a kedvem egy kicsit korábbi, váratlan találkozásnak köszönhetően ismét megbillent, és mire eljutottam a szabadtéri látványszínházhoz már másra sem vágytam, minthogy ágyba, illetve hálózsákba bújhassak. csak a sátorhoz közeledve kezdett tudatosulni bennem, hogy az a38 sátor mellé letáborozni hirtelen ötlettől vezérelve mégsem volt annyira jó ötlet, de aztán gond nélkül kómába estem, hiába a fejemtől 30 méterre örjöngő tömeg. ja és persze aludhattam sátorban, ami azért adott az érzésnek.
a vasárnap viszont jó volt, az előző nap mondogatott "jönnek a borosék"-mantra valósággá vált, és hallottam az editors-t, akiknek több számát ismerem, mint gondoltam volna (én nullára gondoltam), aztán meg faith no more, amire nem vesztegetnék sok szót, leírták már helyettem, hozzátenni nem tudok és szívemből szóltak, és nagyjából ezeket a gondolatokat még aznap este ki is fejtetem echnatnak. íme:
http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2009/08/17/a_tokeletes_fesztivalzaras/
és aztán squarepusher, aki meg kütyü-isten, alig látszott a hangfal és izé-torony mögül, de amit basszgitárral, elmebeteg speedfreak dobossal és valamikkel összeraktak ott, az maga volt a nagybetűs inspiráció, példa, de mindenek előtt kurva jó koncert.
majd a vég, lecsengés, egy kis mokka cukka, dárenbész, rhymetime, bc: the nine, ilyesmi. és persze rengeteg mókás ember, bűbájos lány, vidám részeg, sör, pálinka, és ha az első szigeten csináltam volna egy kölköt, akkor most együtt zúzhattunk volna, mert ez már a tizenötödik volt.
szombat, augusztus 22, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése