mert végül csak ott kötöttünk ki, hogy szájsebészet, ahova még épp időben odaértem, és valahogy nyugtatólag hatott a tudat, hogy sote, wazz. ha itt nem, akkor hol? (persze, valami magánklinikán, de akkor épp az éhhalál szélén írnám ezt a bejegyzést, kaját kunyerálva bárkitől, aki olvassa). aztán benéztem az ajtón, ahol vagy öt fogorvosi szék volt egymás mellett, körülöttük maszkos emberek, futószalag és mészárszék, kísérletek, beültetések... és azok ugye gyakornokok, ha jól sejtem? de igazából bárki megfelet volna akkor már, ha adnak egy fogót, kiszedem magamnak, ha kell.
a szigetszentmiklósi két injekcióra, ami múlóban volt, kaptam még kettőt, de én biztosra mentem, kértem még egyet, aztán este nyolckor is még csorgott a nyálam, és valóban nem fájt, nem éreztem semmit. sajna a dokinő részéről csak furcsa pillantást eredményezett, mikor a "biztonság kedvéért keszüljünk fel a feltárásra is" mondatára lelkesen megkérdeztem, hogy nem kezdhetnénk-e rögtön azzal?
pedig megspórolhattuk volna a sok feszegetést, meg macska használatát, bármi is legyen az, egy-két nyissz, aztán már meg is lettünk volna, de így is meglett, másfél hétig toltam a pici rozsdabarna bogyókat, ami teljesen kétségbeejtő érzés volt, mert ha fáj a fogad, azt ki tudod huzatni, de ha nincs mit eltávolítani?
de most már jól vagyok. az élet ismét szép.
a röntgen szerint a néhai fog szomszédjának el van válva a két gyökere. időzített bomba-így mondta a dokinő, pontosan így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése