kedd, augusztus 31, 2010

akkor ezt itt most bezárom.

csütörtök, július 29, 2010

fog

jobb felső hátul lyukas, bal alsó hátul twisted and weird. ez van. gének, cigi. természetesen egyszerre nyújtják be a számlát, változatosan, egyik fáj, másik mikronyomásra is már üvölt, de csak akkor. amúgy elvan. jobb felsőt elintézte a szigentszentmiklósi sztk, meg ha úgy vesszük, akkor a bal alsót is, másnap. munkaidőben, naná. jobb lett volna, ha szólok neki, hogy csak írja meg azt a beutalót a szájsebészetre, no para, voltak már élményeim, de ő magabiztosan megfogta, letörte, majd próbálta menteni a helyzetet, néha lecsúszott az a fogó arról a rohadék gyökérről, há' mé' van az olyan mélyen, nem, a kutya mindenségit neki. asszisztens nőcike közben vizes ronggyal borogatott, meleg is volt, meg fájt is picit, ami furcsa volt, mert húzták már fogamat, recsegett a koponyám is, úgy éreztem, fájdalomra azonban nem emlékszem. mondják, hogy bizonyos szint után, ha fáj, akkor már hiába az érzéstelenítés, de hát ez nem gyulladt fog...volt.
mert végül csak ott kötöttünk ki, hogy szájsebészet, ahova még épp időben odaértem, és valahogy nyugtatólag hatott a tudat, hogy sote, wazz. ha itt nem, akkor hol? (persze, valami magánklinikán, de akkor épp az éhhalál szélén írnám ezt a bejegyzést, kaját kunyerálva bárkitől, aki olvassa). aztán benéztem az ajtón, ahol vagy öt fogorvosi szék volt egymás mellett, körülöttük maszkos emberek, futószalag és mészárszék, kísérletek, beültetések... és azok ugye gyakornokok, ha jól sejtem? de igazából bárki megfelet volna akkor már, ha adnak egy fogót, kiszedem magamnak, ha kell.
a szigetszentmiklósi két injekcióra, ami múlóban volt, kaptam még kettőt, de én biztosra mentem, kértem még egyet, aztán este nyolckor is még csorgott a nyálam, és valóban nem fájt, nem éreztem semmit. sajna a dokinő részéről csak furcsa pillantást eredményezett, mikor a "biztonság kedvéért keszüljünk fel a feltárásra is" mondatára lelkesen megkérdeztem, hogy nem kezdhetnénk-e rögtön azzal?
pedig megspórolhattuk volna a sok feszegetést, meg macska használatát, bármi is legyen az, egy-két nyissz, aztán már meg is lettünk volna, de így is meglett, másfél hétig toltam a pici rozsdabarna bogyókat, ami teljesen kétségbeejtő érzés volt, mert ha fáj a fogad, azt ki tudod huzatni, de ha nincs mit eltávolítani?
de most már jól vagyok. az élet ismét szép.

a röntgen szerint a néhai fog szomszédjának el van válva a két gyökere. időzített bomba-így mondta a dokinő, pontosan így.

kedd, június 15, 2010

VB VAN!!!

és eddig mennyire szar

péntek, május 14, 2010

what is wrong with me?

május 14. ma megválaszoltam a szülinapra kapott képeslapot végre.
és most zene.

csütörtök, május 13, 2010

szerda, május 05, 2010

szexistenné változtat

Érd el egy vad bika SZEXUÁLIS POTENCIÁJÁT, légy FÁ-RAD-HA-TAT-LAN szeretö!
Add meg péniszednek a LEGJOBBAT, hogy minden szexuális fantáziád kiélhesd és minden készséges nöt kielégíthess, aki bekopog az ajtódon: a TORUS 100%-os! A Tiszta Taurin-ból készült TORUS az elsö olyan szexuális stimulálószer, amely gombnyomásra olyan erekciót eredményez, mint egy igazi bikáé! Már néhány csepp elegendö, hogy vad, dübörgö bikává változz. Igen, a péniszed CSUPÁN 30 másodperc alatt hihetetlenül ÓRIÁSIVÁ, ERÖTELJESSÉ és VASTAGGÁ válik, szó szerint a szemed elött növekszik és olyan LENYÜGÖZÖ méreteket ölt, hogy alig fogod elhinni. Eddig még soha (még a legszebb álmaidban sem) voltak ilyen jó adottságaid ilyen EGYEDÜLÁLLÓ pénisszel! Gyönyörü, büszke, hihetetlenül KEMÉNY és SZILÁRD, mint egy szikla, olyan HOSSZÚ, hogy még a legjobb pornószínészek is elsárgulnak az irigységtöl és a KORÁBBAN SOHA EL NEM ÉRT méretektöl! Hidd el nekem, a TORUS párját ritkítja! Képes arra, hogy egy szempillantás alatt LÉLEGZETELÁLLÍTÓAN MEREV hímvesszöt teremtsen és olyan kitartáshoz juttasson, amely FANTASZTIKUS CSÚCSPONTOKRA juttat el és erotikus mámorba üz!


NAGYOBB, ERÖTELJESEBB, POTENSEBB, ÉS GYORSABBAN VÁLIK ÚJRA TETTRE KÉSSZÉ: a péniszed MINDIG a legjobbat érdemli! Ezért ne vonakodj attól, hogy megengedd magadnak a nagy kalibert, amely csak úgy duzzad a POTENCIÁTÓL és a FÉRFIÚI ERÖTÖL és MINDENT akar: aTORUS 100%-ban Tiszta Taurin-ból készült. KIFEJEZETTEN erre a célra FEJLESZTETTÜK KI! A nök igényesebbé váltak és ez olyan kihívás elé állítja a tudományt, hogy stimulálja, hogy hogy érjen el gyorsabb fejlödést, és találjon ÚJ SZEXUÁLIS STIMULÁLÓSZEREKET, amelyek még HATÉKONYABBAK, még GYORSABBAK és még HOSSZABB IDEIG HATNAK.. Van SZEBB egy férfi számára, mint a partnerét szexuálisan ELKÁBÍTANI és olyan extázisba hozni, hogy örökre hozzá kötödjön? Egyedül a TORUS képes arra, hogy a szexuális teljesítményed a SZÁZSZOROSÁRA növelje, a végtelenségig SOKSZOROZZA és egészen KÜLÖNLEGES szexistenné változtasson. A FÉRFIAKNAK SZÁNT szexuális stimulálószerek piacán új szereplönek számító TORUS eddig vitathatatlanul megörizte az 1. helyet, és a létezö LEGLÁTVÁNYOSABB (30 másodperc alatti hatás), LEGHATÉKONYABB és a LEGPRAKTIKUSABBAN alkalmazható szer! Annyira meggyözö, hogy hamarosan mindenki utána fog kapni! Ez a rendkívüli elixír, amely az Egyesült Államokban ilyen visszhangot keltett sikerével, VÉGRE kapható Magyarországon is. A médiumokat szinte szétveti a lelkesedés. Az egész világ sajtói, lapkiadói és televízióadói egy véleményen vannak: a 100%-ban Tiszta Taurin-ból készült TORUS a Number One! Más szavakkal: A férfiaknak szánt afrodiziákumok közül az 1.helyre teszik! A 100%-ban TERMÉSZETES és mellékhatások nélküliTORUS három TERMÉSZETES alkotóelem ügyesen összeállított keveréke, amelynek molekuláris alkímiája valóságos csodaként hat a PÉNISZRE.

szerda, március 17, 2010

most mi van?

2008, tavasz. megkeresem a főnököm, hogy felmondjak, mert megyek angliába. rá várok az épület előtt, mikor felhív szabolcs, a munkatársam, hogy elmondja, mi volt pénteken, mikor is nem voltam bent. az volt, hogy volt bent a főnök és leépítette a fél brigádot. ebben én is benne voltam. aztán elmentem angliába, átmeneti munkaként egy mosodát fogtam ki, aztán átkerültem a raktárba, ahol állandó délutánosként sokat mentem és addig maradtam bent, míg el nem fogyott a munka, átlagban napi 10-11 órát. meg kb. 3 vasárnapból kettőt. némileg jobb pénzért, mint a minimál. és az átmeneti munkahely mindenféle okok miatt megmaradt egy évig, végig. béreltem egy szobát, volt több, aztán már csak egy lakótársam. mélyhűtött 450 grammos, 1.50 fontos lasagnén és pizzán éltem.
aztán hazajöttem, visszamentem a raktárba és majd' egy éven át gyakorlatilag nem történt semmi. üresjárat. megbocsáthatatlan pazarlás. éreztem persze, hogy nem jó ez így, és amikor adódott egy lehetőség, hogy szigetszentmiklós-alsón (időszakos megállóhely) egy porszívógyárban lehessek raktáros, azonnal igent mondtam. fel is hívtam a főnökömet, hogy megkérjem, ne hosszabbítsák meg az egyhónapos szerződésemet, ő meg mondta, hogy jó, amúgy sem akarták, beleestem az év eleji leépítésbe. hahh!-gondoltam. felköltöztem pesterzsébetre tehát, egy mediterrán lakópark (nagyviláginak mondott, de valójában egyszerű lakótelep (c.index)) másfél szobás lakásának félszobájába, van egy lakótársam, barbi, akit ismerek már régről és csak esténként találkozunk, meg bent a cégnél, merthogy ő ott van irodán. és is ott lehetnék, ha már nem a raktárban, ahová eredetileg felvételiztem és felvételt is nyertem, csak aztán mégsem oda, mert ezt elfelejtették megemlíteni, amikor visszahívtak, hogy "róbert, jó hírem van.." hanem sortöltőnek és beléptetés napján derült ez végül ki, utánajártak és kiderítettek, majd sajnálkoztak, aztán megkérdezték, hogy kell-e a meló, döntsem el ott, helyben. ahh...-gondoltam. eldöntöttem. volt-e választásom? aztán harmadnapra megtalált barbi főnöke, az egyetlen ember, akit a jelek szerint kicsit érdekelt, hogy így kibasztak velem és felajánlott egy próbahetet adminisztrátorként a kiszállításra én meg igent mondtam, második hét hétfőjén ott kezdtem, addig sortöltőként rohangáltam, első nap belejöttem, örültek neki, agyba-főbe dícsértek, sok számot írtam le, majd általuk tájékozódtam és sokat mentem, bla bla. adminisztrátorként is sok számot írtam le, hibásan, pontatlanul, szerdán megbeszéltük andival, barbi főnökével, hogy ezt talán ne eröltessük. visszamentem sortöltőnek. mivel nagyon sok a megrendelés, nem ritka a túlóra - napi két óra, meg a szombatok, tárt karokkal várnak minden önként jelentkezőt, aki letudta már az elvárt-kötelező heti nyolc órát. anyagilag meg kénytelen vagyok 4-ből 3 szombatot is bent lenni.
aztán az intersparban megpillantottam a 450 forintos mélyhűtött lasagnét...



péntek, február 05, 2010

sláger

kb 7 másodperc hook, a többi csak sallang meg némi zenei törvényszerűség.