Kedd

Hétfő, 23.45
Felriadtam. Gabi mellettem feküdt, illetve én mellette, mert ugye nála voltunk ( mindig nála vagyunk), a Viasat3 hozta a megszokott soft-pornó sorozat újabb részét és a félig meglógott mellek látványa bizarr módon keveredett félbeszakadt rémálmom emlékeivel. Furcsa érzés volt, mert tulajdonképpen semmi borzasztó nem történt - se szörnyek, se vér, se halál, csak a tudat, hogy valami borzalmas törénik. Menekülni kell, de meg kell várni, míg apu befejezi a vacsoráját, közben meg rugdostam el magamtól a szellemeket, akik nem is látszottak, inkább csak sejthető volt jelenlétük - nagyjából annyira, mint a predátorok álcázómezője, ha be van kapcsolva. Mikor kiszakítottam magam ebből a lázálomból, hiányérzetem volt. Nem vert eszetlen módon a szívem, nem ziháltam, nem izzadtam, de volt bennem egy rettenetesen nagy űr - a félelem és a rettegés hiányzott, csak az emlékei voltak bennem ezeknek az érzéseknek. Néhány másodperccel azelőtt még az életemért küzdöttem, aztán ott feküdtem az ágyban és kerestem magamban a félelmet, de az nem volt ott. brrrrrr Soha többé ilyet, inkább valódi rémálmokat, please.
És akkor tényleg Kedd
délelőtt. Mivel múlt hét szerdán anyám táskáját ellopták jól az öltözőszekrényéből, benne közepes mennyiségű ( kb 17 000 HUF) pénzzel és összes iratával, ami azóta sem került elő, nekirontottunk közösen, egyesült erővel a bürokráciának - potom 3 órát töltöttünk el az okmányirodában, hogy ismét legyen személyi igazolványa, lakcímkártyája. Itt találkoztam Dórival, volt gimis osztálytársammal, ő most valahol Sopron környékén tanul óvónőnek, vagy minek - miközben ezt mesélte, bennem ismét megindultak a gondolatok, azok a kedves, optimista gondolatok, - vesztes vesztes vesztes - suttogta a hangocska, de gyorsan helyre tettem - ha úgy veszem, már van 2 papírom is - egy szakmunkás bizonyítvány ( soha nem fogom használni ), meg hát az érettségim is megvan, nem kell szégyenkeznem senki előtt, ezek a kölykök teljesen másképp kezdték az egészet, én az általános után rögtön elvégeztem még egy sulit, ők meg estin nyomták le az érettségit, addig semmijük sem volt, de tudtam, hogy nagyon sovány az álcám, hisz' még én magam sem hiszem el, hogy ezzel bármi is el lenne intézve. Mindazonáltal ideje elgondolkodnom, hogy mit is kezdjek magammal, így, közel harminc évesen már kéne, hogy legyen valami tervem, elképzelésem a jövőre nézve.
De nincs.
Katáékkal sikerült felvennem a kapcsolatot, biztosan írnak majd, kiderül, hogy milyen körülmények közt vannak, mit lehet kihozni a dologból, meg T.J. válaszát is várom, de a lelkem mélyén tudom, hogy ez is csak sodródás... hogy valójában halvány fogalmam sincs, mit akarok.
és ez kétségbe ejt.
Délután lesz még egy látogatásom Aranka nénihez - ő az az asszony, akivel az öreg éveken, évtizedeken át együtt volt... nem éltek egy házban, csak A. törődött vele, ilyesmi, a temetést is ő rendezi, meg a gyerekei - hát, kiváncsi vagyok, mi lesz mindennek a vége. Túl sokat nem remélek, így nem ér majd csalódás, de ha már életében nem volt a nagyapám, akkor legalább a halálával hozzon nekünk egy kis jót. Ránk férne, azt gondolom.
Milyen furcsa... Január vége van és még csak most jön a tél.