és a nap végén...

... meghalt a nagyapám. Nem, nem kell szomorkodni, meg jaj-szegény-t mondani/gondolni - még anyám se teszi. Akkor Te minek? Ideje volt. Túl sokáig élt. A másik nagypapim bezzeg már sokkal-sokkal régebben elment - mindig az szívja meg, akinek nem kéne, ehhh. Mindez csak annyiban mozgat, hogy van neki egy háza, ami a családra száll, hacsak nem végrendelkezett annak a nőnek a javára, akinek a nyakán lógott hosszú-hosszú évekig. Mert akkor megette az egészet a fene. Ez az egyetlen dolog, ami érdekel ez ügyben. Nem érzek semmit az örökség miatti feszkón kívül. És egyáltalán nem zavar, hogy csak ennyit érzek. Remélem, Isten megbűnteti azt a férget odaát. Rászolgált. Ennyit a hétfőről.