the horror

Az elkerülhetetlenen, azon jobb minél elöbb túlesni, még mielőtt jönne a sírás, könnyeknek hullajtása, fogaknak csikorgatása. Nincs, ki megmentsen, nincs, aki segítsen. Szembe kell nézni a tényekkel... a hibákkal, melyek ide tereltek... önmagaddal. Az igazság pillanata.

Közelgett a nagy esemény, az év csúcspontja, a hét, ami más minden más hétnél, a szabadság, gondtalanság, a legendás lerészegedések és rémtörténetekbe illő másnaposságok ideje. Nem kockáztathatott.
Már tapasztalta az óment és minden misztikus érzéke azt súgta, hogy ha nem cselekszik most, akkor a legrosszabb a legrosszabkor fog megtörténni. Nincs több halogatás, nics több hazugság, nincs hová futni, menekülni, rejtőzni...

A fogaidtól nem futhatsz el.

Húzni kell majd, ez olyannyira nyílvánvaló volt, mint az, hogy a nap reggel majd keleten kel fel és vörösre fogja égetni a nyakad. Lélekben megerősödve, a megfelelő pillanatban, a legrosszabbra is felkészülvén elindult hát. Kora reggel volt, megfelelő időpont, hogy baj esetén még eljusson a szájsebészetre, s megfelelő ellátásban részesülvén ne kelljen átszenvednie egy egész éjszakát.
éjszaka.
Nem aludt régóta, a kzsákmányolói a sötét napszakban is dolgoztatták, irgalmatlanul, könyörtelenül. Talán a fáradtság is segített neki, hogy közönyösebben viselje sorsát; lehet, hogy rabságának tudata is erősebbé, dacosabbá tette. Mindenesetere nem mondhatjuk, hogy összeszarta magát.
Túlságosan álmos volt ahhoz.
Az ősi várfal nyomainál megállt és hosszú percekig nézte azt a húsz-harminc galambot, akik egymást taposva tolongtak a két hajléktalan által közéjük dobált kenyérdarabokért. Aki látott már hasonlót, tudja miről van szó. A galamb úgy szakít magának a kenyérből, hogy azt csőrébe veszi és fejét hátrarántva leszakajt egy darabot. A nagyobb rész felröppen persze (pina), s mikor ez tömegesen történik ... ó, minő móka. Vigyorgott és baromi hülyén érezte magát, hogy ezt ott, egyedül állva teszi. Elmerengett az életen, s annak múlandóságán, gondolatai mind sötétebbek lettek és erővel kellett megfékeznie a félelem hullámát.
Tovább.

Talán ha négyen, kik előtte voltak, épp elég idő, hogy magába szálljon, megbánja bűneit és felfedezze a kellemetlen tényt, hogy bár lelke cseppet sem aggódott ... na, csak egy kicsit... testét annál inkább kezdte eluralni a pánik. Heves szívdobogás, önkéntelen, ideges mozdulatok. Mantrázni kezdett, lassan, egyenletesen lélegezve közben,
"vörösfenyő, vörösfenyő-liget.... vörösfenyő, vörösfenyő-kert"
de aztán rájött, hogy külső szemlélőknek úgy tűnhet mindez, mintha épp nagyon be lenne szarva, ezért abbahagyta és inkább elaludt.

a szék, az injekciós tű, a tíz perc várakozás... álmos, vérvörös szemeivel és a tűszúrás két könnycseppjével úgy tűnt, mint aki keserves könnyeket ejtett.
Hát persze, hogy az orvosi szobával pont szemben egy aranyos leányzó ült, aki a szemébe nézett, mikor kilépett várni a szer hatását.

és aztán jött a húzás.

-ez nem lesz egyszerű - mondta kicsit magának, kicsit az asszisztensének és kicsit talán neki is a doktornő. Felkészültek mindannyian, ki eszközökkel és szaktudással, ki tapasztalatokkal és szorongatni való öngyújtóval kezében, húzni hát.
recsegtetni. tekerni jobbra, aztán tekerni balra.
reccs.
-á, gondoltam- mondja az orvos. -ezt a letört darabot köpje ki.
ismét.
fel
és
lefelé.
majd fogást váltani és még egyszer
újra.

kkkrrrraaaaak.

aztán kinyúlt a kéz, és befogta orrát,
-fújja meg...
és megfújta.

-Áaó - mondta az orvos.
-Áaó - mondta az asszisztens.
-Áaó - mondta ő.

-sssssssz - mondta a lyuk.

" XIV. Lajos francia királynak, udvari orvosa tanácsára kihúzták az összes fogát. Sorban az összeset, egymás után, egy harapófogószerű eszközzel, érzéstelenítés nélkül. Egy ülésre még a mai műszerekkel is csak legfeljebb 4 fogat húznak, hát el lehet képzelni, hogy miken ment keresztül szegény Lajos. A fogaival együtt kijött egy-két darab a szájpadlásából is, ezért egybe nyílt az orr- a száj- és a homlokürege. Bele ugyan nem halt, de a megrágott étel egy része azontúl ebbe a nagy közös üregbe került, ahol idővel megrohadt, förtelmes bűzt árasztva, ami szociálisan elszigetelte a korábban inkább élvetegnek mondható királyt."

Nem ez volt az első eset. Egyszer, évekkel korábban már történt ilyesmi, akkor egy jobb oldali foggal járta meg, varrni kellett, ott helyben. Ha mesélt róla, már csak az anekdótát mesélte, az árnyékok kikoptak a történetből.
-hát, akkor el kell mennie a szájsebészetre.

...az árnyékok kikoptak a történetből.

a szájsebészeten sokan vannak. ez törvény, megmásíthatatlan, mint az Úr akarata, mint a planéták pályája, vagy az, hogy mindenki mindig a csónakházban.
két óra várakozásba sok minden belefér. alvás, unatkozás, bambulás, megrettenés 200 kilós asszonyságoktól, ilyesmi. meg unatkozás. rácsodálkozás a koponya szerkezetére, csukott szájjal tüdőre szívni a levegöt, érezni, ahogy az orrlyukakon beáramlik és át a lyukon, be a szájba, le a tüdőbe, végigkacskaringózva minden helyet.

menjen végig a vonalakon úgy, hogy minden csomópontot érint, de egyszer sem keresztezi azt.

érzéstelenítő hatásának elmúlása. ennek következményeinek végiggondolása. kacérkodás végrendelet gondolatával, végrendelet megszövegezése.
röntgen.
majd még egy kis várakozás, és aztán a szájsebész.
először másnap reggel nyolcra írja ki a műtétet, és én azt hiszem egy pillanatra, hogy valami tévedés van itt, valami rettenetes, izléstelen tréfa tárgya lettem, szörnyű összeesküvés áldozata. irgalamzz, ó, Uram.
megírják a papírokat, én megkérdem, nem veszélyes-e így egy éjszakát eltöltenem ott, kint, a milliárd bacilus közt, de azt felelik, holnapig nem lehet gond.
ismerik az orvosi műhiba kifejezést?
aztán az asszisztens szól, valahonnan nagyon messziről hoz vissza a hangja,
-talán mégis meg tudja csinálni ma a doktor úr, várjon egy kicsit kint, rendben?
húsz perc várakozás, kezemben az orvosi paírokkal, reggel nyolc, csak ezt látom, meg ezt:
fogorvosa kihúzta a 26 fogat. Extractio közben megnyílt az arcüreg.
oldjuk meg az egyenletet.
végül a könyörület. injekcós tű, fájdalomgóc közepibe néhány apró szúrás, ismét várakozás.

majd 20 perc pokol.

Nem is maga a művelet fájdalmas, hisz az ínyem oly érzéktelen, hogy akár domborművet is faraghatna bele ez a sintér, ez a lélektelen hóhér, aki úgy beszél velem, mint egy szívének gyűlöletes ellenséggel a másik táborból, a másik hadseregből, hanem a műtéthez hozzáférést biztosító eljárás. Ahogy szado-mazo bigyókkal félrehúzzák pofazacskóm, s ínyem, szám sarka, az egész fejem majd' ketté szakad, na az a kín. és a folyamatos baszogatás.
nyissa nagyobbra a száját. nézze, csak úgy tudok segíteni, ha maga is segít nekem.
nagyobbra.
nyissa

nagyobbra

a

száját.

-'O'A? 'É'A'A'O!!!

-mekkora kráter, úristen-mondja az asszisztens.

a területet megtisztítjuk a bentmaradt szilánkoktól, majd összevarrjuk.
öltés öltés után.

-a vékony zsinór azért nem jó, -mondja az orvos...nem, nem nekem, - mert elvágja a nyálkahártyát és hiába a varrás.

ugye vastag cérnával varrsz, te sátán?

nyissa nagyobbra a száját.

-Egy hét múlva kell visszajönnie varratszedésre-hallom valahonnan messziről. Állok. A szám csukva. Ezek szerint...
-Ha ez most nem sikerült, vagyis szétnyílik a seb, akkor altatásos műtéttel kell rendbehoznunk. viszontlátásra.

...

két napja már mindennek. mostanra hörcsöggé váltam, nem kerülhettem el sorsomat, ősi vérem kiült arcomra. várok. várok, hogy sejtjeim dolgozzanak, gyógyuljanak, összeforrjanak, és jól forrjanak össze, mert egyébként...

in god we trust.

Történt mindez az Úr 2005.-ik esztendejében, Július hónap 26.-ik napján Székesfehérváron.