és nagy recsegés-ropogás közepette leomlott vala az roppant tákolmány

nem pestinek lenni azért rossz, mert ahányszor csak felmegyek, mindig a sziget jut eszembe és furcsa hiányérzet kerít hatalmába, ha nem látok a déliben sok hátizsákos embert, kik mint a menekültek, úgy árasztják el a környéket. csak a galambok, csak ők vannak, mindenki más egyéb helyen, máshol.
na, de félre a nosztalgiával, lesz máég nyár, most ősz van, szép nyári idővel, tökéletes körülmények, hogy állatkertbe menjen az ember fia, örök rabságra ítélt állatokat nézzen az ő nagy mindenhatóságában, ez, így elszomorító, nem is szabad ilyesmikre gondolni, bár a gorillák most is könnyeket csaltak a szemembe, többé nem megyek be, még egy fél pillanatra sem, mint most, pedig mikor utoljára ott jártam, akkor is ilyesmit fogadtam meg, egyre jobban megy ez nekem, ehh :(
állatkertről túl sok mindent nem lehet egyébként elmondani, látni kell, ugye, legnagyobb állat az ember, meg az az anyukának nevezett idióta, aki az állatsimogatóban szó nélkül hagyja, hogy degenerált csemetéje műanyagzacskót etessen a kecskével, akik amúgy mindent megennének, csajom szoknyáját is, pl, ha hagyná. a lámák meg köpködnek, ez tény. jó, hülyék és parasztok mindenhol vannak, ezt elismerem, csak nem értem, hogy ettől jobban áll-e fel nekik, vagy mi? szóval ha én bemegyek zárás előtt öt perccel a 00ás helyiségbe, amit épp most mostak fel és megkérnek, hogy esetleg használjam a rokkantak fülkéjét, mert az még nincs kitakarítva, akkor nem kezdek el azonnal üvölteni(!), hogy behugyozok, és balhézni, és még üvölteni, de vastag-aranylánc-van-a-nyakamban uraság oly természetességgel hozza ezt a produkciót, mintha így született volna. gyanítom, így született. míg ő üvöltött, én besurrantam háta mögött a rokkantak fülkéjébe, jól jártam.
azért 300 forint egy fél literes üccsiért több, mint rablás.
...
este roppant furcsa élményben volt részem, új emberekkel ismerkedtem meg, szánalmasosokkal, fehérvári diaszpóra, tényleg egy élmény volt számomra, meglehtősen beszűkült életet élek én mostanság, látom én, de majd most, kezdődik az iskola, ismét beülök a padba, meg egyéb dolgok, kár, hogy már minden hitem és reményem elveszítettem bizonyos dolgokkal kapcsolatosan, de azért nem lógatom fel magam, nem, dehogy, csak éppen ... talán schizonak van igaza. talán még igazabbja van, mint azt ő golndolná.
nagyot csalódtam, magamban leginkább, mást nem hibáztathatok, mindenki olyan, amilyen, minap írta egy ismerősöm, hogy egyetlen embert utál, és az ő maga, mert nem (mindig) tudja elfogadni az embereket olyannak, amilyenek. de lehet, hogy csak fáradt vagyok, hullafáradt, olyan ez, mint a hagyma, húzod le egyik réteget a másik után és a végén nem marad semmi, kéne egy mag, egy alap, amibe kapaszkodhatnék, mutass egy pontra, mondd, hogy az egy mag...és bízz benne, hogy az a pont is egyetért döntéseddel, elfogadja magságát? elbizonytalanodtam, quo vadis?
...
hú, a vodkázás, már ha jóféle vodka az, tetszetős dolog, nincs semmi bajod másnap, mondtam is, megértem a finneket, így könnyű, próbálnák meg stefis-borral, gyümölcsvodkával, pedig én meg az alkohol, ismer mindenki történeteket, minek ragoznám, szóval jó volt, aludni is csak kicsit aludtam el, az is inkább csak az állatok fárasztó nézegetése miatt, s bár nem bangeztünk ismét, grátisz volt ez este a nap végére. mondjuk brainoizt nem irigylem a hazaútért, bárhogy is sült el, hehe, nekem a szomszéd házig elég volt elmennem, respect, man! :D
...
volt almám, adtam hát neki, de mikor neki volt almája, nem kaptam. almát ígért késöbb, de elfelejtett adni, én meg nem kértem, nem illő azt, gondoltam, emlékeztetni. de ha lesz almám, megint adok majd neki, tudom.
csak olyan szomorú ez.