önkínzó szakkör

olyan vagyok, mint a sárgaréz víztartály valami laboratóriumban, amiről le van törve a nyomásmérő, így csak egyedül én tudom, mennyire váratlanul fogok annak a szerencsétlennek a pofájába robbanni, aki épp akkor a közelemben tartózkodik majd... de addig minden csendes és nyugodt.
(a tudatos blogszerkesztés hátránya, hogy időnként megírok dolgokat, aztán meggondolom magam és törlöm, majd hetekkel késöbb kétségbeesve olvasom újra, hogy van-e mire utalgatni, vagy senki sem fogja érteni és hagyjuk az egészet a francba. aztán néha átcsúszik a szűrőn egy-egy és másnap már azt is bánom, de akkor má' csak nem törlöm ki....).